A csörögi példa pró és kontra

2020.02.23

Történt-e valójában oktatási szegregáció a sződi Hunyadi János Általános Iskolában?

Régi ügy került újra elő Csörögön, miután 12 év jogi huzavona után karácsony előtt peren kívül kaptak kártérítést egyes, az egykor a sződi Hunyadi János Általános Iskolában tanuló csörögi romák. A pert az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) indította el nyolc volt diák nevében az iskolát fenntartó sződi önkormányzat ellen. Az üggyel korábban részletesen foglalkozott a Magyar Narancs (a riportot Matkovich Ilona akkor újságíró, ma Vác polgármestere írta), és a 168 óra is. A szövevényes történet azonban tovább folytatódik: a jelenlegi csörögi cigány kisebbségi önkormányzat szerint a kártérítést most megkapó romák közül többen is deviáns életet élnek, miközben számos olyan roma család él Csörögön, akik nem kaptak kártérítést, szintén Sződre jártak iskolába, és folyamatosan, akár jelenleg is tovább tudtak és tudnak tanulni.  

Nehéz kibogozni, mi is történt csaknem húsz évvel ezelőtt Csörög és Sződ település között, az azonban bizonyos, hogy az addig önálló közigazgatással nem rendelkező Csörög 2001-ben különvált Sződtől, és önálló rangot kapott. Az önrendelkezéssel együtt azonban jó adag probléma is az új önkormányzat nyakába szakadt, amelyek közül a legnagyobb a közoktatás megszervezése volt. A fent idézett cikkeket forrásanyagként használva elmondhatjuk, hogy ez a probléma akkor is fennállt már, amikor Csörög még Sződ része volt. A helyben lakó, viszonylag nagy létszámú roma közösség a helyi iskola 70-es évekbeli bezárása után rendkívül nehezen tudta csak megoldani gyermekei iskoláztatását. Természetesen ez is, mint minden, attól függ, honnan nézzük. Mert családi és szociokulturális körülményeitől függően voltak és vannak olyanok is, akik megoldják gyermekük iskoláztatását. 

Verdesné Virág Ibolya és Verdes Beáta
Verdesné Virág Ibolya és Verdes Beáta


 Verdes Beáta első osztályos korában volt a sződi iskola "c" osztályos tanulója. Igaz, ő kicsit korábban, mint azok, akiket képviselve a CFCF beperelte Sződ önkormányzatát, de mivel az 1980-as évek eleje óta a legtöbb csörögi roma gyermek a sződi iskola tanulója volt, az ő története is legalább annyira valós, mint a pereskedőké. Beáta szerint aki tanulni akart, igenis tudott tanulni Sződön. Ő személy szerint soha, semmilyen kárát nem látta annak, hogy egy többségében - mert azért nem 100%-ban - roma osztályban kezdte el az általános iskolát. Beáta nemcsak hogy írni, olvasni megtanult, hanem megalapozta további tanulmányait is a sződi iskolában. Ma már harminc éves családanya, és második szakképesítését szerzi. Édesanyja, Verdes Virág Ibolya igazolva Beáta szavait azt mondja: lányán kívül fia is a sződi iskola tanulója volt. Elvégezte, tovább is tanult, jelenleg is dolgozik targoncásként. Nem érti tehát azokat, akik a 168 óra újságírójának azt nyilatkozták, hogy nem tudtak megtanulni sem írni, sem olvasni Sződön.

Ez csak két példa, de sokan vannak Csörögön, akik nem értenek egyet azzal, hogy a sződi iskola oktatási szegregációt követett volna el. Többen is elmondták: a képlet egyszerű. Aki akart tanulni, az tudott tanulni, aki nem akart, az ma sem akar. Sem tanulni, sem dolgozni. Valami tehát sántít a történetben. Úgy lehet talán, ahogy Matkovich Ilona egykori újságíró kolléga, ma Vác polgármestere írta le a helyzetet 2007 szeptemberében: "A csörögi kisebbségi önkormányzat elnökének, Virág Józsefnek a nappalijában hét magát romának valló (születésük szerint nem mindegyikük az), felhergelt ember üli körbe a nagyasztalt." (https://magyarnarancs.hu/belpol/a_csorogi_roma_gyerekek_elhelyezese_gyerekszures-67592)

Felhergelt. Ez a szó jól kifejezi, mi is történik minden olyan esetben, amikor roma emberek vélt vagy valós jogsérelme kerül a sajtó érdeklődésének középpontjába. Érdekes módon ezek a sérelmek mindig olyanokat érnek, akik szociokulturális körülményeik miatt félig vagy egészen analfabéták, a társadalom peremén élnek, és sem önszántukból, sem a tankötelezettség okán nem hajlandóak tanulni. Azok a roma honfitársaink, akik megértették, hogy akármilyen rossz körülmények között élnek is, az iskola, a szakképzettség, a továbbtanulás és a munka kiút lehet a szegénységből, nem engedik magukat felhergelni. Ők "csak" élnek a lehetőséggel. És lám: őket mindenki, nemcsak a roma közösség, de a nem romák is megbecsülik. Őket szívesen hívják akármilyen munkára. Ők elismert tagjai a magyar társadalomnak.

De kik azok, akik mégis, újra és újra megkeresik és felhergelik azokat, akik ezt önmaguk okozta, vagy önmagukon kívüli körülmények miatt még felfogni sem képesek? Kik azok, akik esélyegyenlőségre hivatkozva taszítják még mélyebbre "pártfogoltjaikat"? És mi van azután, hogy kijogászkodnak ennyi vagy annyi "kártérítést" számukra? Érdekesek-e azután is ezek a szerencsétlen sorsú, átvert emberek? Vagy győzelmi zászlót lengetve körbehordozzák őket a sajtón, aztán a 15 perc hírnév után eltűnnek újra a mélyszegénység bugyraiban?

Van dolgunk ezzel. Romáknak és nem romáknak egyaránt. De mindaddig, amíg egyes, magukat emberbarátinak hazudó szervezetek képesek a féligazságok,  fél- és egész hazugságok flaszterén elcsúsztatni a jó szándékot, nem lesz egyszerű igazságot tenni. Pedig muszáj lesz.  

Molnár Péter