Cházár András emlékév – kiállítás online, és vándormódra

2020.12.17

 Az ország talán legrégebbi, de mert történeti kutatások ezt még nem pontosan támasztják alá, legyen egyik legrégebbi, fogyatékkal élők számára alapított iskolája a váci Cházár András EGYMI, amelynek impozáns tömbje egyike a főteret szegélyező épületeknek. Az idei tanév az intézmény vezetőségének döntése alapján a 270 éve született alapító emlékéve. Ennek apropóján hirdetett művészeti versenyt az iskola, bár akkor még bizonyosan nem úgy tervezte, hogy a díjkiosztó csak jelképes lesz majd.

Ványi Lászlóné, az intézmény vezetője a csupán a sajtó számára megtartott eseményen elmondta, hogy az alkotópályázatra több mint 70 pályamű érkezett be a veresegyházi és a váci tankerület iskoláiból. Az alkotásokból egy tárlatnyi anyag állt össze, amely a pandémiás időszak lejártával vándorkiállítássá szerveződik. Ezzel egy fordított integráció valósul meg, hiszen a valamilyen fogyatékkal élő diákok alkotásai a többséget alkotó társadalom számára is láthatóvá válnak.

Verebélyi Ákos, a váci tankerület igazgatója arra mutatott rá, hogy a mostani időszakban, amikor a maszkviselés és a távolságtartási szabályok miatt az emberi gesztusok szegényesebbek lettek, talán a korábbinál is fontosabb a művészet szerepe. A Cházár András életéhez, munkásságához köthető alkotások pedig annak a személynek állítanak emléket, aki hidat emelt a sérült és az egészséges emberek közé.

Rétvári Bence országgyűlési képviselő azt mondta, ahogy Cházár András segített a rászorulókon, úgy segít most az állam a róla elnevezett iskolán, amikor teljes felújításának előkészítésére 240 millió forintot biztosít.


A Cházár András EGYMI tárlatának anyaga rövidesen online módon is hozzáférhető lesz. 

MJP