Darázsfészek

2021.03.03

Február utolsó hétvégéjén felszállt a fehér füst; kiderült, hogy augusztus 23-án indul a nagy ellenzéki meccs a grundon, vagyis ekkor kezdődik a hat párti előválasztás. Csak emlékeztetőül: hat ellenzéki párt, a Jobbik, a DK, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd, és az MSZP úgy döntött, közös listán, közös egyéni jelöltekkel és közös miniszterelnök-jelölttel vágnak neki a 2022-es parlamenti választásnak. Habár a cél, miszerint elérjék, hogy mind a 106 körzetben egy az egyben harcra kényszerítsék a Fidesz jelöltjeit, megdőlni látszik, azért ellenzéki térfélen belül komoly tétje van az előválasztásnak. Elemzésünkben arra keressük a választ, Vácon, vagyis a Pest megyei 4-es körzetben mi várható. Előre szólunk: nincs könnyű helyzetben az ellenzék.


Mit tudunk eddig?

Nem sokat. Annyi bizonyos, hogy Juhász Béla, Sződliget momentumos polgármestere már bejelentkezett néhány Sződliget környéki helységnév tábla mellől, így a momentum és Juhász Béla neve mellé tehetünk egy pipát. Azt is tudjuk már, hogy egy fiatal politikus jelölt, bizonyos Gyurcsik Ádám szintén bejelentette közösségi platformjain keresztül, hogy indul az előválasztáson függetlenként (Az már mondjuk más tészta, hogy az előválasztás jelenlegi szabályai szerint neki is választ kell majd adni arra a kérdésre, hogy győzelme esetén melyik frakcióba akar beülni, de ezt most hagyjuk.) . És... ...és ennyi.

Jó, jó, de hol vannak a nagyágyúk?

Nos, a váci ellenzék "nagyfiúi és nagyleányai", csak hogy elég szivárványosak legyünk, bizony most egymás melletti irodákban ülnek a Városházán, kényelmes székekben, velük együtt járó fizetésekkel. Nem véletlen hát, hogy nehezen fűlik a foguk egy egymás elleni bokszmeccshez, ahol ki tudja ki üt ki kit? Nézzük kicsit részletesebben, mire is gondolunk.

Ki-kicsoda?

Mindjárt itt van a polgármester asszony, Matkovich Ilona, aki az LMP színeiben csaknem 19 százalékos eredményt ért el a 2018-as parlamenti választáson. (Összehasonlítás képpen: Rétvári Bence 51,41 százalékkal nyerte a körzetet) Nos, Matkovich Ilona azóta Vác polgármestereként része lett az ellenzéki kánonnak, így hol itt, hol ott tűnik fel még nálánál is nagyobb ágyúk társaságában. Kérdés tehát, hogy az LMP indítja-e, vagy ő maga akar-e indulni nagyobb politikai babérokra törve egy előválasztáson.

Aztán ott van egyik alpolgármestere, Kiss Zsolt, aki bár 2018-ban nem indult parlamenti székért, 2014-ben azonban igen. A csokor, amit képviselt, már akkor is elég színes volt (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP), azóta csak színesedett, mint tudjuk. Kiss Zsolt az időközben feloszlatott Pest megyei MSZP oszlopos tagja volt egyébként, a körülötte kavargó zűrös ügyekbe e cikk keretei között nem mennénk bele. Választási eredménye csaknem 25 százalékos volt. Kérdés, most kit képvisel(ne). Az MSZP-t? A DK-t? A Párbeszédet? Nos, ez oly költői, és oly zavaros, hogy erre nem is próbálunk meg választ keresni.

És jön a lista fekete lova :-), a jobbikos Fehér Zsolt. 2018-as országgyűlési 24%-ával komoly tényező. Komolyabb, mint akár Matkovich Ilona maga. Lesz-e belőle ellenzéki közös jelölt? Ez a nagy kérdés most, alig több mint egy évvel a nagy választás, és féllel a kis ellenzéki kör előtt.

Konklúzió

Végkövetkeztetésünk szerint nem véletlen, hogy a Pest megyei 4-es körzetben alig van infó arról, hogy milyen választékból szemezhetnek az ellenzéki érzelmű szavazók. A momentumos Juhász Béla csak felfelé bukhat, neki mindegy. De a többieknek? Hát, majd meglátjuk.  

MJP