Eltemették a telet Nagymaroson

2020.02.16

Először rendeztek sváb hagyományok szerinti téltemetést Nagymaroson. A Dunakanyarban fekvő településen egyre több régi német szokást élesztenek fel, és a fiatalok körében is népszerű a sváb hagyományápolás. Nagymaroson a kiszebábot a helyi krónikák szerint nem elégették, hanem útjára eresztették a Dunán.


Sváb zene és tánc, valamint több száz érdeklődő kísérte a nagymarosi Duna-partra a külön erre az alkalomra készült Kisze babát. A Dunakanyar sváb településein generációkon át élt az a szokás, hogy a telet jelképező bábut leengedték a Dunán. Heinczné Cserdi Katalin szervező szerint ez áll a nagymarosi krónikákban, de úgy tudni, egykor az összes dunai sváb településen így búcsúztatták a telet.

A nyilvánosság számára idén felélesztett szokás új elemmel is bővült. Eredetileg ugyanis a település halászai csónakokon vitték a vízbe a tél jelképét. Most azonban a Nagymaroson élő sportemberek, Jakus Mihály és Hámori Attila úszva vették pártfogásukba Kiszét, és vele együtt búcsúztak a téltől.


A nagymarosi téltemetés része annak a programnak, amelyben a helyi művelődési ház egyre több sváb szokást kelt életre. Plenner Katain, a művelődési ház vezetője a Váci Mértéknek elmondta: a művház az iskolával együttműködve valósít meg jó pár programot,  de a helyi közművelődés célja,  hogy a fiatal generációt, illetve az ifjú szórakozni vágyókat is eltöltse kultúrával. 

A nagymarosi téltemetés felélesztését a Magyar falu programon keresztül Magyarország kormánya is támogatta.