Függöny, avagy a szemellenző

2021.01.29

Baranyi Krisztina, Ferencváros ellenzéki polgármestere azonnali hatállyal felmondott Soós Péternek, aki az önkormányzat által fenntartott Pinceszínházat vezette. Az indok: Soós Péter tanári állást vállalt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Honnan is ismerős ez a történet?  

Elevenítsük föl kicsit. Adott egy tehetséges fiatalember, aki színházat akart Vácon. Kemény munkával küzdötte föl magát az amatőr társulatból előbb az egyetemre, (liberális szellemiségű olvasók kedvéért: igen ARRA az egyetemre), onnan a színpadra, onnan  pedig a színidirektori székbe. Ezt az embert Kis Domonkos Márknak hívják. 

Kis Domonkos Márk vezetésével a Váci Dunakanyar Színház rohamléptekkel haladt a professzionális teátrummá válás felé. Csaknem 400 millió forintos színházfelújítás, V4 fesztivál, nemzetközi díjak, kiemelt státusz, kétszázmilliós költségvetés, saját társulat ígérete, és a többi, és a többi, és a többi. 

A legelső tőrt persze hátulról kapta, onnan, ahonnan nem számított rá. Ez amolyan szép magyar szokás. Aztán jöttek szemtől szembe is, naná!  Az új helyi rendszernek nem tetszett a renomé. Domának annyi - gondolták sokan kárörvendve dörzsölve markukat az építő bukását látva. Majd mi megmutatjuk! 

Megmutatták. A színház költségvetését tizedére csökkentették. Nem kértek az állammal közös üzemeltetésből (minimum 120 millió repült ki az ablakon), és ugrott a kiemelt státusz is. "Mit képzelnek ezek?" - gondolták. Majd ők fogják megmondani, ki legyen az igazgató? Na, azt leshetik! 

Leshették. A függöny felgördült, a szemellenző lehajlott. És úgy tűnik, Matkovich Ilona lemeze olyan népszerű, hogy kolléganője, a ferencvárosi Baranyi Krisztina egyből kölcsön is kérte. Kirúgott egy tehetséges színigazgatót, mert nem tetszett a renoméja. Még jó, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem gazdagodott egy kirúgottal és egy elüldözöttel. Az egyiket úgy hívják, hogy Soós Péter, a másikat pedig úgy, hogy Kis Domonkos Márk

Vác polgármester asszonya még a kampánya idején Márait idézett (pontatlanul). Tegyünk így mi is, (pontosan), és gondolkodjunk el együtt a konklúzión. 

Olyan világ jön, amikor mindenki gyanús, aki szép. És aki tehetséges. És akinek jelleme van... A szépség inzultus lesz. A tehetség provokáció. És a jellem merénylet!... Mert most ők jönnek... A rútak. A tehetségtelenek. A jellemtelenek. És leöntik vitriollal a szépet. Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. Szíven döfik azt, akinek jelleme van.

Molnár J.