Hiszekegy

2020.12.08

Bezárt a Credo-ház. Meghatározatlan időre. Véleménycikk néhány nap elmúltával, sűrű gondolatjelek között, és pár nagy levegő után. 

Dicsérni jöttem, nem temetni. Mert hiszem, hogy a jó, mit ember tesz, bizton túléli őt, a rossz pedig sírba száll vele. Ez legyen a döntés sorsa is, amely - egyelőre - pontot rakott 25 év munkájára a váci Credo-házban.

Egy tavaszi este jut eszembe. Még "békeidő" volt, maszktalanul és fesztelenül élvezhető május. Már nem tudom, miért, miért se, de nem értük el a koncert elejét. A Misztrál játszott a Credoban, és noha már induláskor el voltunk késve, beugrottunk azért a három dalért. Mert a Credoba mindig érdemes volt csak úgy beugrani. Mindegy, hogy tárlat volt-e, vagy koncert, esetleg felolvasóest. Elkésni sosem lehetett, hiszen akármikor mentél, mosolyogva fogadtak. És - bár magam csak néhány éve voltam néha-néha "bejáró", azt mondják, ez így volt már 25 esztendeje.

Engedjük meg: ez így is lesz. Egyszer. Talán.

De ne én fejezzem ezt be így, hanem inkább Reményik Sándor.

Egyszer talán majd mégis vége lesz

És akkor, aki visszatérni bír,

Csak visszatér megint a régihez.

A régi hithez, a régi házhoz -

Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez,

És számon mit se kér, kit se átkoz.

A mappás talán új térképet ír,

De másként minden régiben marad,

Csak egy darabig sok lesz a friss sír.

Mi megnyugszunk, a szívünk mit se kérd,

A föld valahogy döcög majd tovább,

És lassú erők lemossák a vért.

MJP.