Kettős mérce

2021.09.23

Nagy vitát okozott a váci képviselő-testület legutóbbi ülésén a váci labdarúgó klub egykori vállalása, amely arról szólt, hogy a Pető Tibor által vezetett egyesület TAO pénzből, részbeni önkormányzati támogatással, műfüves és füves labdarúgó pályákat épít a városban. A vita lényege, anélkül, hogy jobban belemennénk, hiszen írásunk témájának ez csupán a felütése, hogy annak ellenére, hogy az önkormányzat több mint 70 millió forintot adott önerőre, a beruházás mégsem készült el. 

Az ok az, hogy az évekkel ezelőtt elindult építkezés először a TAO rendszer átalakulása miatt állt le, aztán pedig az új önkormányzat állította le. És, mivel két éve nem történik a területen egy kapavágás sem, az mostanára csaknem úgy néz ki, mintha mi sem történt volna. Noha az egyesület 25 millió forintot elköltött már területrendezésre, fakivágásra, és a pályák alapozására. 

A bonyolult jogi helyzetet, amely a beruházás körül fennáll, ki-ki másként értelmezi. Olyannyira, hogy maga a városvezetés sem egységes az ügyben. nem is véletlen, hogy Ferjancsics László alpolgármester nem volt jelen a napirendi pont tárgyalása alatt. És itt következik a lényeg. Matkovich Ilona polgármester ugyanis több ponton is felkészületlennek, pontatlannak minősítette jobboldali ellenzékét. Miközben a saját oldalán ülőknek láthatóan fogalmuk sem volt, miről van szó. Ennek bizonyítéka maga a napirendi pontról való szavazás menete. 

Pető Tibor ugyanis egy módosító indítvánnyal élt, miszerint elfogadja az önkormányzat által felajánlott telekcserét, valamint az új helyszínre felajánlott 68 millió forint önerőt, ha az önkormányzat elismeri az eredeti helyszínen elvégzett 25 milliós munkát. Az új módosító láthatóan meglepte a polgármestert, aki hirtelen bele is zavarodott az ülésvezetésbe. Mivel a mindig mindent pontosan tudó, és irányító Ferjancsics László nem volt a teremben, a zavarodottság átterjedt a városvezető koalícióra is, akik egymás tekinetét keresték, mit is kellene most szavazni. Végül Matkovich Ilona adta ki a vezényszót, miszerint ő nemmel fog szavazni. 

Ez a kis közjáték jelentéktelen is lenne, ha a most Vácot vezető koalíció nem hangoztatná fennen saját nagyszerűségét, és mindenki más ostobaságát. Pedig úgy lehet, ahogy arra Manninger Péter fideszes képviselő rá is világított, hogy bizony van mérni való a másik oldalon is... 

Be kellene hát fejezni a kettős mércével való méricskélést, le kellene szállni a magas lóról, elfogadni, hogy egyetlen önkormányzat sem tud állam lenni az államban, és talán akkor megindulna az a szekér is, amit most nagy ostorcsapkodással bírnak csak ballagásra bírni. 

MJP