Nem akarásnak...

2020.10.01

 Mindenki ismeri a magyar közmondás másik felét. Vác város önkormányzata azonban nem látszik érteni, miért is probléma, hogy megszűnik egy professzionális szellemi műhely, amelynek bizony több évtizedes előzménye volt, és amelyet tégláról téglára épített fel egy olyan csapat, amely nem engedte magának bemagyarázni, hogy merjen kicsi maradni.


1997-ben jött létre Vácon a Fónay Márta Amatőr Színjátszó Egyesület Góczán Zsolt vezetésével. Az egyesület a kezdetektől fogva valódi kőszínházat akart Vácon. Munkájuk erre irányult, fokozatosan lettek a váci kulturális élet elfogadott és kedvelt szereplői. Amikor 2012-ben az önkormányzat úgy döntött, hogy nekivág az akkor már másfél évtizedes álomnak, már komoly munka állt a helyi amatőr színjátszókör mögött. Érdemes volt szintet lépni, és belevágni egy professzionális színház felépítésébe. Az állam és az önkormányzat közös erőfeszítésének, hat év kemény munkájának, és több száz millió befektetett forintnak hála 2018-ra összeállt minden: volt felújított színházépület, társulat, voltak saját bemutatók, lett kiemelt státusz, ami folyamatosan biztosította volna a színvonalas szakmai munkát.

De az új szelek mindezt elfújták. Mára kiderült, hogy a Matkovich Ilona vezetésével felálló városvezetés nem akar professzionális színházat.

 Egyre világosabb az is, hogy mit akar. Mondhatnánk, mindegy, csak olcsó legyen, de azért nem egészen így van. Régi közhely, hogy ha egy vezetés spórolni akar, annak először a kultúra látja kárát. Vác esetében ez valószínűleg azt jelenti majd, hogy a Váci Dunakanyar Színház a Madách Imre Művelődési központ csatolt részévé válik. Ezzel a kör bezárul. Visszatér minden oda, ahonnan elindult. Amatőr színészek, munka mellett fognak ismét nagyot álmodni. A világot jelentő deszkák elkorhadnak ugyan, de azért kapnak egy kis olcsó fedőfestéket. Már attól is boldogok lesznek, ha egy-egy országosan ismert öregedő díva megtiszteli őket.

Mi veszik el a szemünk előtt?

Annak lehetősége, hogy Vácon egy olyan szellemi műhely épüljön, amely a következő generációnak ad teret, mutat példát és világít az egyre jobban sötétedő hétköznapokban. A váci Dunakanyar Színház ma még megbízott igazgatója szerint ugyanis utópia, hogy a középiskolások bevonhatóak legyenek a színház életébe. Utópia, hogy Shakespeare, Molière, Katona József, Vagy éppen Sütő András örök érvényű mondatait a középiskolások esetleg statisztaként, vagy más módon bevonva a színház életébe, magukba szívják. Így válik utópiává és párolog el az eddig befektetett munka, hit, és szakértelem.

Mi marad?

Marad az állam által 350 millió forintból felújított épület, amely pontosan a ráköltött százmilliók miatt alkalmas arra, hogy befogadó színházként fogadjon vásárolt darabokat. Marad a folytonos és hamis visszamutogatás Kis-Domonkos Márkra és csapatára, akik mindezt lehetővé tették. Marad a kisszerű, rövidlátó és sértődött politikai duma arról, hogy Vác bezzeg nem paktál le ezekkel, Vác majd jól megmondja a krumplisnak

Szóval lesz színház Vácon? Lesz. Csak kár, hogy közben éppen az vész el, ami a lényeg.  

Mp.