Újratervezi programtervét a Dunakanyar Színház

2020.01.13

A teátrum közösségi oldalán jelentette be a hírt, továbbá azt is közli, hogy elmarad a február 8-ra tervezett, Szerb Antal: VII. Olivér című előadás bemutatója. A váci színház egy éve, 2019 januárjában vált kiemelt előadóművészi szervezetté. Az állam az eddigi önkormányzati támogatás mértékével, évente ötvenmillió forinttal támogatta az önkormányzati fenntartású intézményt. Pest megyében korábban csak a budaörsi teátrum volt hasonló státuszban. A színház finanszírozása az új önkormányzat hivatalba lépése után vált bizonytalanná, az ellenzéki vezetésű városvezetés ugyanis a korábbinál kevesebb pénzt szán a színházra.

Vácon a huszadik század első felében épült fel a kőszínház, amely sokáig valóban teátrumként működött, ám a második világháború után az intézmény megszűnt, előadóterét mozivá alakították át. 2007-ben aztán az akkori szocialista városvezetés a mozit is bezárta, az épület pedig évekig üresen állt. Az előző, Fidesz-KDNP vezetésű önkormányzat azonban újra színházat szeretett volna benne üzemeltetni, és állami pénzből felújította. Az intézmény be is váltotta a hozzá fűzött reményeket: két év alatt 6000-ről 30 ezer fölé emelkedett az évenként eladott jegyek száma. A Váci Dunakanyar Színház így lett 2019-től kiemelt előadóművészi szervezet.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár egy éve, a kiemelt státusz bejelentésekor tartott sajtótájékoztatón azt mondta: ez elismerése annak a munkának, amelyet Vác város egésze végzett a színházért. Fekete Péter hozzátette: a Dunakanyar Színház gyorsan bizonyította létjogosultságát, amelyet elismer az állam támogatással is, de ezért a címért továbbra is keményen dolgozni kell.

A munka 2019. októbere után vált egyre nehezebbé, mert kiderült, hogy a Matkovich Ilona vezette új önkormányzat kevesebb pénzt szán a színházra, mint elődje. A színház igazgatója, Kis Domonkos Márk az elmúlt év végén jelezte: nehézségek adódhatnak az idei évad tervezésénél. Ezek után január 13-án a színház a következő bejegyzést tette közzé közösségi oldalán:

"Értesítjük kedves közönségünket, hogy a február 8-ra tervezett, Szerb Antal: VII. Olivér című előadásunk nem kerül bemutatásra.

Bár hetedik évadunk elején még 7 saját előadás bemutatását terveztük, de az évad programterve újratervezést igényel, különös tekintettel a nagy anyagi ráfordítást igénylő saját előadásokra.

Természetesen a bérletet váltott nézőinket kárpótolni fogjuk, Lewis Carroll örökérvényű Alice Csodaországban című műve alapján készült, a Múzsák Társulattal közös koprodukciónkat, Tövispataki Beáta rendezésében az Alice csodaországban musicalt láthatják. A Premier bérletet váltott nézőink március 28-án, míg a Diákbérletet váltott közönségünk május 7-én tekintheti meg.

Továbbra is minden erőnkkel azon fogunk dolgozni, hogy a Váci Dunakanyar Színház magas szintű művészi értéket közvetítsen és feledhetetlen élményekkel gazdagítsa vendégeit."

VM