Vác sebességet váltott

2020.03.22
Fotó: Keszeiné Simon Eszter/Facebook
Fotó: Keszeiné Simon Eszter/Facebook

Túl van a koronavírus miatt kihirdetett országos veszélyhelyzet, és az ezzel járó különleges jogrend első hetén az ország. Sok türelemre, empátiára lesz még szükség a következő hetekben, de lassan mindenki kezdi elfogadni: a vírust csak együtt, a maradj otthon! szabály közös betartásával tudjuk legyűrni. Vácon is kiürültek az utcák, és megváltozott az élet. Néhány példa arra, kinek, milyen ötlete van az alkalmazkodáshoz.  


Történelmi időket élünk. Naponta szembesülünk azzal, hogy eddigi életünk - legalábbis néhány hónapra - gyökerestül megváltozott. Egy láthatatlan ellenséget győzünk le éppen közösen, és erre nem mindegyikünk reagál egyformán. Vannak köztünk nyugodtabb vérmérsékletűek, és vannak hevesebbek is, de mára már nyilvánvaló: egymásra vigyázva, és most kivételesen vállt a válltól távolságban tartva haladunk a győzelem felé. Mert győzni fogunk, ez nem lehet kérdés. Most és itt nincs helye a kételkedésnek, nincs helye a pártoskodásnak, az acsarkodásnak, és nincs helye a kicsiny hitűségnek. 

Vác és a váciak egy része, akik kezdetben még pánikhangulatban rohanták meg a boltokat, kezdik belátni: az élet, bár normális kerékvágásából kizökkent, azért meg nem állhat. Álljon itt mindjárt egy idézet Nagy István agrárminiszter minapi leveléből, amit a magyar gazdatársadalomhoz intézett. 

Az elmúlt napokban jól láthattuk, hogy a magyar emberek számára az egyik legfontosabb kérdés a biztonságos élelmiszerellátás, a táplálkozás ugyanis alapvető szükséglet. Hálával és köszönettel tartozunk a magyar gazdáknak, mert elhivatottságuknak köszönhetően megfelelő élelmiszer-mennyiség áll rendelkezésre. Az Agrárminisztériumban mindent megteszünk azért, hogy a hazai élelmiszerlánc megfelelően működjön. Éppen ezért ágazati szintű operatív bizottságok felállítását kértem a szakmai szervezetektől, hiszen tudnunk kell azokról a nehézségekről, amelyek a gyakorlatban megjelennek és próbatételt jelenthetnek az Önök számára. Hangsúlyoznom kell, hogy a magyar élelmiszeripar, és a magyar mezőgazdaság sokszorosan többet termel, mint amennyit mi el tudunk fogyasztani. Tehát a magyar ellátás biztonságban van.

A gazdákat arra biztatom, hogy tartsanak ki és folytassák munkájukat. Az Agrárminisztérium, a kormány és bátran mondhatom, hogy az egész ország mellettük áll, és minden segítséget megad ahhoz, hogy közösen átvészeljük ezt a nehéz időszakot.

Lesz tehát ennivaló az asztalon, az ellátási lánc a következő héten bizonyosan helyreáll, és kiheveri azt a rohamot, amelyet ki kellett állnia az elmúlt napokban. 

Az iskola is vette az első akadályt: egyik napról a másikra állt át digitális munkarendre, noha ezt maguk az intézmények sem hitték volna el még az elmúlt hétvégén. A váci intézmények más és más rendszereket, ötleteket dolgoztak ki és valósítottak meg, a diákok pedig együttműködnek, és tanulnak. 

Kalász Ákos a váci Piarista Gimnázium igazgatója videón magyarázza az intézmény digitális tanrendjét
Kalász Ákos a váci Piarista Gimnázium igazgatója videón magyarázza az intézmény digitális tanrendjét

A váci civil szervezetek is felvették a tempót. A Reménység Sportegyesület például az online testnevelés órákat segítendő otthon végezhető, ötletes gyakorlatokat talált ki.

De kitesznek magukért a város vendéglátói, és más cégei is. Folyamatos felajánlásokkal segítik a Jávorszky Ödön Kórház munkáját. A Naszálytej Zrt. például a távoktatás miatt ki nem osztott iskolatejeket és -kakaókat vitte az intézménynek, ezzel is segítve az ott dolgozó orvosokat, ápolókat, nővéreket. 

Nem tudni, meddig tart még ez a különlegesen nehéz állapot, amely mindenkinek próbára teszi emberségét. Egy azonban bizonyos: ha egymásra figyelve, nem a háborgásra, hanem a segítő kezekre és szándékokra fókuszál a város, mindenki megerősödve kerül majd ki a harcból. Ez az érdeke minden vácinak, minden magyarnak. 

Mp