VéNégy

2021.06.28

 Vasárnap véget ért a VéNégy fesztivál, a Dunakanyar tagadhatatlanul legnemzetközibb kulturális rendezvénye. A 2013 óta megrendezett színházi seregszemle egyedülálló, kulturális küldetése, hogy közelebb hozza a magyar közönséghez a visegrádi országok színpadi világát. Vác város vezetésének azonban savanyú a szőlő, és fontosnak tartotta még a fesztivál idején jelezni: nem is baj, ha elment a városból, piaci alapon úgyis működésképtelen.

A kultúrára költeni kell. Ez alapvetés egy magára valamit is adó társadalomban. Egy olyan társadalomban, ahol nem az ösztönszintű energiák adják a közbeszéd tárgyát, hanem az emberi nem alkotási vágya, az abból megszülető katarzis, és a felfedezés öröme. 

 A VéNégy fesztivál egy alkotóközösség ötlete, az ő munkájuk eredménye. Egy olyan közösségé, amely elhitte, és a közönséggel is el tudta hitetni, hogy egy kisvárosban is, mint Vác, születhetnek egyedi dolgok, létrejöhet valami izgalmas.

 Foglalkoztunk már azzal korábban, Hogy Kis Domonkos Márk és az általa létrehozott színházi közeg, hogyan tudta néhány év alatt  kiemelt státuszúvá tenni a Dunakanyar Színházat. Mennyi munka, tervezés, együttműködés kellett hozzá. Ja, hogy ez pénzbe került? Igen. De az állam döntéshozói tudták mindezt, és jórészt biztosították is ennek hátterét. Az "üzlet" így működött valahogy: ha ti helyben belerakjátok a tehetséget, a munkát és az ötletet, akkor mi mögé rakjuk a pénzt.

És akkor megjelentek a mindig fanyalgók. Azok, akik szerint az egész csak lenyúlás. Akik a facebook homályba hajló nyilvánossága előtt harsogták: a Doma milliói így, meg úgy. Meg egyébként is. Ezeket az embereket nem érdekli a valódi teljesítmény. Ezeket csak a bosszúvágy hajtja, a sértődöttség, és saját mellőzöttségük önemésztő tudata. Ők azok, akik mindig belepiszkítanak a puncsos tálba, mint Mészöly Miklós Wimbledoni Jácint című novellájában a budai villába bezárt teniszezők. 

 A rend kedvéért soroljuk fel az idei VéNégy fesztivál nagyfellépőit. Belga. Kowalsky meg a Vega. Halott Pénz. Punnany Massif, Péterfy Bori. Rúzsa Magdi. Ezen felül színházi társulatok Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból, és persze itthonról. Műhelybeszélgetések. Hogyan tovább?-ok. És: találkozások a közönséggel. Mindez Nagymaroson. Miért? 

 Nézzük, mit mond erre Vác városának önkormányzata: "Az adatokat és a szerződéseket megismerve azonban kiderül, hogy a piaci alapon valószínűleg életképtelen rendezvény 2013 és 2019 között több mint 300 millió forintnyi állami támogatást kapott, miközben a jegybevétel ezidő alatt a 60 millió forintot sem érte el."


Szóval miért? Mert az ultraliberális-neoszivárvány-gendersemleges váci városvezetés szerint a VéNégy piaci alapon nem éri meg. Emlékeztetőül: az ideiglenesen Budapesten tartózkodó kultúrnép, a holland, jeles képviselői egymást tiporva könnyítettek magukon a minap a házfalak mentén, egy focimeccs ürügyén. Nem érte meg nekik illemhelyet keresni. Pont mint a váci városvezetésnek. Akik szerint minden a Mammon, a többit pedig széllel szemben, saját fészekbe kell elvégezni. 
Hát jó.

Matula bácsi szerint azt is meg lehet szokni.  

MolnárJ.