Zoli

2020.12.21

Már megint egyedül maradtam, az asztal másik oldalán egy gőzölgő kávéval. Rövid időn belül másodjára járok így, előbb Ferencsik Rajmund helyettes rendőr-főkapitány hagyott  ilyen suta helyzetben, most meg te Zoli. Legutóbbi rövid pár szavunk után megegyeztünk, hogy folytatjuk egy kávé mellett, hosszabban. Mert persze nem volt időnk akkor sem, mint általában. Az idő már csak ilyen. Megfoghatatlan. Akár az élet. 

Másként láttuk a világot te meg én. Talán a generációs különbség okán, talán nem. Mindegy is. Ilyenkor minden mindegy. Mert az a kávé ott gőzölög az asztal másik oldalán, és te már nem ülsz le velem szemben, hogy mindezt megbeszéljük. Igazából marhaság is. Mert miért kell arról meggyőzni egymást ami berögződéseink, kötődéseink, hitünk okán tesz minket különbözővé a másiktól? Semmiért. És én el is határoztam, hogy nem erről fogok beszélgetni veled. 

Sokkal inkább foglak kérdezni arról, merre jártál, mit láttál, hallottál, ízleltél, szagoltál a világból. Milyen volt szerelemesnek, fiatalnak, erősnek lenni. Érezted-e a sós levegő hívogató szabadságát a tengerparton, vagy saját parány mivoltodat a csillagos ég alatt. 

Ezek az igazi kérdések Zoli. És én még nem tudom a válaszokat.

De te már igen. 

Isten veled! 

Molnár J Péter